Egy Életem, Egy Halálom?
Amikor valamilyen nagy jelentőségű dolog előtt állunk, és igazán nagy bátorságra van szükségünk -bátorságra, amit önnön lelkünk rejtett erejéből nyerünk egy nehéz helyzetben -gyakran mondjuk ezt: “Egy életem, egy halálom!”.
De vajon igaz ez? Egy életünk és egy halálunk van?
Igen, és nem.
Egyszerre és egymás mellett igaz mind a két állítás.
Nekem, aki születésem óta hozott képességként, ajándékként látom az úgynevezett előző életeket, (a magamét és másokét egyaránt), aki most már évtizedek óta tudatosan foglalkozom életeink szövevényes összefüggéseinek, és az életek óta formálódó mintázatainknak a feltérképezésével, megértésével, megismertetésével és rendezésével, egyértelműnek tűnik a válasz, amikor elsőre azt mondanám: “nem, dehogy”. De a válasz korántsem egyértelmű. Ezer és ezer nyilvánvaló tapasztalat mondatja azt velem, hogy nekem, neked és mindenkinek kerek e világon megszámlálhatatlanul sok élete van. Különböző létformákban, létsíkokon, különböző tudatszinteken, különböző érzelmi és értelmi magasságokban. Sőt, különböző csillagvilágokban, különböző univerzumokban is, de ennyire nem is szükséges előre szaladnunk.
Vándorok vagyunk mi mind. A Tudatosság vándorai: végtelen és halhatatlan isteni Tudatosság vagyunk mindannyian. A legkisebbtől a legnagyobbig, a magától értetődőtől egészen a szinte alig észrevehetőig. Végtelenek, határtalanok, isteniek és ami mind közül a legfontosabb: tudatosság. Ezek vagyunk. Megszámlálhatatlanul sok élet, felfoghatatlanul sok és komplex tapasztalás teremtői, megtapasztalói és megfigyelői. Legalábbis optimális esetben. Teremtői minőségünk tudatszintünk által meghatározott mértékben mindig aktív. Furcsamód akkor is, amikor ennek a legkevésbé sem vagyunk tudatában. 😉
Létezésünk minden egyes pillanatában teremtünk. Pontosabban társ-teremtünk. Megélt valóságainkat mi magunk hozzuk létre a magasabb valóságból származó terveink, a hétköznapi pillanatokban rajtunk átáramló és általunk megragadott gondolataink, valamint a hozzájuk fűződő (gyakran önmagunk számára sem ismert vagy tudatosított módon), megnyilvánított érzelmeink erejével.
Akár akarunk, akár nem, folyamatosan újabb és újabb tapasztalásokat teremtünk magunknak, és részben a hétköznapi környezetünkön messze túlmutató végtelen Egységnek. Tapasztalásokat, amiket ilyen vagy olyan módon megélünk. Ezeket néha ajándéknak vesszük és úgy érezzük, mintha valamilyen különleges áldásban, magasabb minőségek “véletlen” kegyében lenne részünk, máskor pedig elszenvedjük azokat, mintha sorscsapásként érkező büntetések áldozatai lennénk. Legtöbbször azonban a jelenlétünk még ennél is gyengébb, és szinte észrevétlenül engedjük magunkon át, illetve magunkat bele a hétköznapinak (csupán) tűnő tapasztalásokba.
A kulcs ugyanis számunkra, mint végtelen és határtalan, isteni tudatosság-sugarak számára, éppen az aktív megfigyelő jelen-lét (lenne).
Kicsit olyan formán, mint a pókocska a sarokban, aki szinte észrevétlen természetességgel mindig jelen van, mindent és mindenkit lát és hall. Pártatlanul és elvárások nélkül, kíváncsi külső megfigyelőként vizsgálva az élet előtte játszódó történéseit. Nem foglal állást egyik vagy másik szereplő ellen vagy mellett, pusztán rögzíti, hogy mikor, ki mit, hogyan és miért csinál vagy nem csinál, illetve, hogy mindez milyen hatást és/vagy ellenhatást vált ki a többi érintett szereplőből. Megfigyel minden részletet, minden apró árnyalatot a szereplőkben és a köztük lévő interakciókban, azaz minden finom energia hullámzást a Térben. A Tudatosság terében.
Ezt a pártatlan és ítélkezés mentes, csendes és jószándékú megfigyelőt szükséges kifejleszteni, azaz inkább újra aktiválni magunkban ahhoz, hogy az életünk valóban tudatos teremtői és egyben könnyű szívű tapasztalói is lehessünk.
És ez az a pont, ahol visszaérünk az eredeti kérdésre adott, elsőre meglehetősen ellentmondásosnak tűnő válaszom második feléhez, hogy miért is gondolom mindezek ellenére mégis igaznak ezt az oly gyakran elhangzó mondatot az egy életünkről és az egy halálunkról.
Mert bár Tudatosságként a létezésünk végtelen és határtalan, minden megnyilvánulásában tökéletesen isteni, ugyanakkor és éppen ezért egyedi és megismételhetetlen is. Az univerzumban ugyanis nem létezik “copy & paste”. Mindannyian tökéletesen egyedi és különleges módon járjuk be a végtelen, mégis valóságos Egységet képező létezés megszámlálhatatlan útját. Nincs két egyforma pillanat. A létezésben semmi sem ismétlődik meg még egyszer pontosan ugyanúgy. Valami, talán csak egy egészen parányi momentum, talán szinte minden megváltozik újra és újra. Nincs állandóság, nincs tökéletes ismétlődés. Miért is lenne? Nem egy unalmas computer program tehetetlen és fantáziátlan szereplői vagyunk, hanem ahogy nem győzöm hangsúlyozni: végtelen, határtalan és isteni tudatosság-sugarak vagyunk. Fáradhatatlan vándorok, akik egytől egyig egyedi és különleges módon járjuk be önmagunk és a létezés teljességét. Felfedezők, akik a világot fürkészve önmagunkat ismerjük meg, magunkban kutatva az univerzum teljességéhez jutunk.
Egy az Egyben.
Minden egyes tapasztalásunk, minden egyes lélegzetvételünk és szívdobbanásunk különbözik az összes azt megelőzőtől, és valamennyi azt követőtől. Mi magunk is pillanatról pillanatra észrevétlenül változunk és alakulunk a megértéseink és a meg nem értéseink hatására is. Minden és mindenki más ugyanígy, azaz valamilyen módon és mértékben folyamatosan formálódik önmagában, bennünk, körülöttünk, rajtunk keresztül, velünk. Valójában nincs állandóság, nincs ismétlődés.
Minden alakul itt és most, épp ebben a szent pillanatban is. Benned és bennem is, közöttünk is, rajtunk keresztül is, körülöttünk is.
Anélkül a már említett csendes és jó szándékú megfigyelő működésünk aktív jelenléte nélkül a legtöbbször észre sem vesszük a változásokat. De valójában azt sem, hogy ez már egy újabb lélegzet, amin keresztül a lélek újra átjárja a gyönyörű testecskénket, miközben valami kinyílik vagy épp bezáródik bennünk. Azt sem észleljük, hogy nő a fű, és azt is csak ritkán, ahogy néhány parányi hópehelyből egyszerre csodálatosan békés és puha takaró keletkezik odakinn. Ettől ez még megtörténik.
Csodálatos szeretet-intelligenciától vezérelve létezésünk egésze folyamatosan alakul, nyílik, telítődik az Élettel. Az Élettel, aminek minden rezdülése egyedi és megismételhetetlen, különleges és felbecsülhetetlen értékű.
Ennek a csodának vagyunk a részei: Te is és Én is, Mi Mindannyian.
Sosem voltál még az, aki ebben a pillanatban vagy, sem a tested, sem a lelked. Vagyis inkább a Tudatosságod sosem észlelte még önmagát egészen pontosan úgy, annak és olyannak, akinek most, mert miközben olvasol és emlékezel, növeled a jelen-léted, alakítod a világképed, formálod az önmagadról alkotott benyomásod. Talán új megközelítésből, új gondolatok és a hozzájuk kapcsolódó új érzelmek, érzelmi mintázatok, idegi- és idegrendszeri lenyomatok, fiziológiai változások, a szíved elektromágneses teréből kiáramló és oda befogadott energia hullámok, és még megannyi más hatására Te már önmagad egy újabb verziója vagy.
Itt és most.
Az élet, amit most élsz: az Élet, ami most áramlik keresztül rajtad, csak itt és most van pontosan így. A szerelem, ami a szívedben ragyog csak most pont ilyen. Talán még izgalmasabb, talán békésebb lesz. A fájdalom, ami megjelent benned, ugyanígy változni fog. Talán erősödik, talán gyengül. Talán elfogadod, és ekként már útjára is engeded.
Ez a pillanat, és az, aki ebben a pillanatban Te vagy, vagy én vagyok már alakul is át egy kicsit más, újabb és talán teljesebb verziónkká.
A lehetőség, ami most kopogtat hozzád, épp most van itt - ragadd meg, és Élj vele! Szeress és bízz, mert itt és most lehetőséged van rá! Számtalan életed és megannyi tapasztalásod közül éld meg azt az egyet, ami épp itt és most nyílik ki Neked!
Egy életem, egy halálom, én is ezen igyekszem. 💖
Konrád Maya

















Comments