Szégyen, Szeretet, Citrom és Karácsony

🙏💞

Egy drága Barátom, akihez időn túli, mély és eleven szeretet fűz, a napokban komoly érzelmi és spirituális válságba került. Megkérdőjeleződött benne minden és mindenki, illetve mindenhez, mindenkihez, így az önmagához és a hozzám fűződő kapcsolata is.

Egyetlen jól irányzott mondat valahonnan valakitől elég volt ehhez, mert aktiválta azt a programot, amit az elméje az általa korábban átélt fájdalmak és veszteségek hatására kreált. Félni kezdett. A jelen aktuális tapasztalatait félresöpörte és a múlt fájdalmaiból táplálkozó félelmek átvették az irányítást. A barátom atomjaira hullott, szétesett és eltávolodott. Egyebek mellett tőlem is, és a kettőnket összekötő eleven szeretet minőségétől is. Aztán amikor megértette, hogy mi történt, úgy érezte, ezzel megcsalt engem, mint embert, megcsalta a benne élő hitet, az eszmét és magát a barátságot is. Emiatt szégyellni kezdte magát, és levelét 4 szóval zárta: “Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!”

Ugye Ti is ismeritek ezt a folyamatot, láttatok, átéltetek már hasonlót?

Hagytak már el / cserben Benneteket, vagy hagytatok már el / cserben Ti magatok másokat azért, mert a múltból bekapcsolt egy program? Mert a Jelenlévő személlyel való Jelenben lévő kapcsolódásotok tapasztalatánál is erősebb volt a múltból jövő mély veszteség fájdalma? Mert hirtelen a Jelen helyett arra emlékeztetek, hogy mennyire fájt egy hasonló helyzet valahol valaki mással, amit csak alig éltétek túl?

Velem többször is megtörtént már ez. Mindkét oldalról.

Elég egyetlen mondat, egyetlen utalás és a gombjainkat benyomják, a fájdalom indul, és már nem a saját valóságos tapasztalásunk, hanem az elménk által tárolt félelem-programok irányítanak bennünket. Elszakadunk a szeretettől, elszakadunk önmagunktól, és elszakadunk egymástól is. Nem vagyunk tovább hűek önmagunkhoz, a bennünk élő és bennünket a mindenséggel összekötő Szeretethez. Ez a szégyenünk gyökere.

Az emberi létforma és az emberi tudatosság bizonyos korlátokkal jár. Rengeteget “hibázunk” és lassan tanulunk benne. Oka van, hogy miért ilyen.

Nincs okod szégyenre. Másnak sincs, más miatt sincs.

A tévedéseink nagyon fontos és értékes részét képezik az ezekből kialakuló mély, és mindent átalakító, megvilágító bölcsességnek, ami által megismerjük önnön teljességünket és a teremtés “egészének” teljességét. Ahogy lépésről-lépésre közelebb kerülünk a Forráshoz, ahogy lépésről-lépésre újra egyesülünk Vele.

A szégyen helyett, ami tökéletesen szükségtelen, téves és életellenes, azt javaslom, hogy vedd észre, hogy mit mutat, mit tanít Neked magadról egy tévedés; hogyan vezet fura módon mégis közelebb Önmagadhoz, a Szeretethez és az Egységhez. Köszönd meg, és légy hálás érte! És légy büszke rá, hogy a tudatosságod ezáltal a tapasztalás által még fényesebben ragyog!

A Szeretetet sokan félreértik, félremagyarázzák. Komoly történelmi hagyománya van ennek ezen a bolygón (is), különösen az emberek között. De ez csak azért történhet meg, mert emberként gyakran az elmével próbálunk mindent “megérteni”, kontroll alatt tartani, h megóvjuk magunkat az újabb fájdalomtól. Pedig a fajdalom elkerülhetetlen. Az egyszerűen része a teljességünknek. Csak a szenvedés kerülhető el, de ahhoz épp az elménk téves irányítását kell megszüntetni, és visszaadni azt a valódi vezetőnek, a szívnek. A szívnek, amin keresztül a Lélek teljessége, és a Tudatosság fénye ragyogni képes. Amin keresztül megérezni, megengedni, megélni lehet mindent, legfőképp pedig a valódi Szeretetet.

Ez nem könnyű.

Hatalmas alázat és bátorság kell hozza.

Viszont ezen az úton a tapasztalat “lefordítható” az elme nyelvére is. Fordítva nem megy. Ez a titok. Ami valójában nem titok, csak folyton megpróbáljuk “megúszni” az ehhez szükséges nehéznek tűnő alázat, bátorság, önátadás, és főként az ezzel átmenetileg esetleg megjelenő járó fájdalom kockázatának felvállalását.

A világ végezetéig elmélkedhetünk a sárga fogalmáról. Megcímkézhetjük, hogy az egy szín. Hozhatunk róla szabályokat, hogy milyen körülmények között, milyen frekvenciatartományban, milyen színhőfokon stb. nyilvánul meg. A világ végezetéig elmélkedhetünk és hozhatunk szabályokat arról, hogy mi is a savanyú, mi a szilárd, mi a folyékony, hogyan változnak a halmazállapotok, milyen a száraz és a nedves, a hideg és a meleg, de csak akkor tudjuk meg, hogy milyen tökéletes egy citrom, ha behunyt szemmel teljesen átadjuk magunkat neki. Ha hagyjuk, hogy minden létező minőségével megérintsen bennünket, minden létező szintünkön. Ha hagyjuk,hogy belénk olvadjon az íze, az illata, az állaga, a színe, a fénye, a hőfoka, a rezgése, minden létezhető minősége. Ha hagyjuk, hogy azzal együtt, hogy ez a tapasztalás teljesen bizonyosan átalakít bennünket, bár meg nem tudjuk, hogy hogyan. Hogy megváltoztat minket, de nem tudjuk, hogy ez esetleg mennyire fog fájni, mégis megengedjük neki, hogy megmutassa magát teljesen, elfogadjuk és befogadjuk őt. Eggyé válunk vele. Na, onnantól már elkezdhetünk az elme szintjén is valamiféle értelmezhető képet alkotni a valódi citromról magunknak. Legalábbis arról a bizonyos valódi citromról. Onnantól megpróbálhatjuk kielemezni.

Mert az elme csupán ezt teszi. Elemez.

Az elme cinikus. Nem kapcsolódik, nem tapasztal, nem érez, nem hoz létre valóságot, sőt közvetlenül még csak nem is kapcsolódik vele. Csupán megpróbálja „biztonságosnak” tűnő távolságból letapogatni és felcímkézni azt.

Az elme sosem fogja igazán tudni, hogy mi az a citrom, hogy milyen felülmúlhatatlanul tökéletes isteni minőség nyilvánul meg benne és általa. Te viszont megtapasztalhatod, megélheted. Ha elég bátor és alázatos vagy hozzá, hogy átadd magad neki, és megtapasztald azt, hogy milyen eggyé válnotok. De ehhez az érzékszerveken túli Magadat, a lényedet, és ennek emberi központját, a szívedet, és az ezen keresztül közlekedő valódi tudatosságodat kell megnyitnod. És ez “csak” egy ártalmatlannak tűnő citrom volt.

Pedig valójában ez a Szeretet.

A Szeretetről pedig annyi, de annyi téves és félrevezető elmélet kering az emberek között. Nem csoda, hogy megtanultunk félni és elzárkózni tőle.

A gubanc ezzel csak annyi, hogy a Szeretet az egyedüli lényeg, az egyedüli, mindent átható valóság. A Szeretet az Élet, es annak valamennyi szentséges rezdülése. Te magad VAGY. És én VAGYOK.

Köszönöm Neked (is), hogy mindezt láthatom, érezhetem, tapasztalhatom, élhetem!

Szeretettel áldott, békés karácsonyt Neked, Emberként megnyilvánuló határtalan tudatossággal rendelkező és végtelenül létező, gyönyörű Barátom! Emlékezz arra, AKI VAGY!

🙏💞

#szeretet #teljesség #tökéletesvagy #szégyen #szív #citrom